top of page

A Széchenyi István Egyetem a világranglistákon elért helyezései alapján a világ legjobb egyetemei közé sorolható. Intézményünk már a beiratkozástól kezdve nemzetközi környezetet biztosít a hallgatói számára, hiszen 9 karunk több, mint 40 angol nyelvű képzésén közel 1000 felvett nemzetközi hallgatóval büszkélkedhetünk, akik közel 80 országból érkeztek. 

Egyetemünk nemcsak a mobilitási programok keretében kiutazó hallgatók számára nyújt kiváló lehetőségeket, hanem hazai hallgatóink is részesülhetnek nemzetközi tapasztalatokban a vendégoktatóink segítségével. Az oktatási kínálat színesítése érdekében kialakított vendégprofesszori programunk révén a világ legkiválóbb oktatói vesznek részt tanóráinkon. 

Négy Science Parkunknak köszönhetően már a tanulmányok első napjától bekapcsolódhatnak hallgatóink a multinacionális vállalatokkal közösen végzett kutatásokba és projektekbe.

Az angol nyelvű teljes idejű képzések mellett alternatív lehetőségek is elérhetőek, például rövid vagy részképzéseken való részvétel, nemzetközi szakmai gyakorlatok az Erasmus+ vagy a Pannónia Ösztöndíjprogrammal. Számos kettős diplomát adó képzést is kínál Egyetemünk, ahol a képzés elvégzését követően nem csak a széchenyis oklevél, hanem a nemzetközi partnerintézmény diplomája is megszerezhető.

Büszkék vagyunk arra, hogy a 11 magyar egyetem egyike vagyunk, amely mind a QS, mind a THE ranglistáin szerepel, sőt a THE mérnöki szakterületi ranglistáján a világ legjobbjai közé tartozunk.

Egyetemünk számára fontos a fenntarthatóság, ezt előtérbe helyezve éves rendszerességgel frissített fenntarthatósági tervet készítettünk. Az ENSZ által meghatározott Fenntartható Fejlődési Célok közül kiemelkedő tevékenységet végzünk a Tisztességes munka és gazdasági fejlődés (SDG 8), Fenntartható városok és közösségek (SDG 11), Béke, igazság és erős intézmények (SDG 16) célokban.

Erőfeszítéseinket a fenntarthatóság terén a két vezető fenntarthatósági ranglista a THE Impact és a QSA Sustainability is elismeri.

bottom of page