Letartóztattak egy budapesti polgármestert
Fotó: Magyar Rendőrség/Facebook
Társadalom

Letartóztattak egy budapesti polgármestert

Forbes
Forbes
2024. aug 16. 2 perc olvasás

A kerületet érintő korrupciós ügy miatt.

Mi történt? Letartóztatták Kiss Lászlót, Óbuda polgármesterét a kerületet érintő korrupciós ügy miatt – írja a 24.hu. Zamecsnik Péter, a politikus védője a lapnak elmondta, hogy Kiss ellen 30 napra rendeltek el kényszerintézkedést, a döntés még nem jogerős. A Fővárosi Törvényszék az ügyészség két indoka közül az egyiket találta megalapozottnak, a büntetőeljárás sikerének veszélyeztetését, mint minden korrupciós ügyben.

Több ebből
Idén eddig 72 milliárd forint közpénzt kapott, és azt szajkózza, ami a Fidesznek kedves, mi az?
Ezért hangzott el Orbán Viktor neve Donald Trump szájából a Kamala Harris elleni vitán

Előzmények. Kisst szerdán vették őrizetbe, és kihallgatták, ezután indítványozta ellene a Központi Nyomozó Főügyészség a kényszerintézkedést.

Mi a vád? A polgármestert vezető beosztású személy által az előnyért hivatali helyzetével egyébként visszaélve, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntettével, valamint más bűncselekmények elkövetésével gyanúsítja a főügyészség. Az ügy két újabb gyanúsítottja egy III. kerületi önkormányzati képviselő, és az egyik érintett gazdasági társaság ügyvezetője, a bíráság őket is letartóztatta 30 napra.

Az ügynek már tizenhat tanúsítottja van. A megalapozott gyanú szerint Kiss László a 2019 októberi polgármesterré választását követően megállapodott egy ismerősével, hogy az érdekeltségébe tartozó cégek rendszeresen megbízásokat kapnak az önkormányzattól, amiért cserébe neki és további – az önkormányzatnál dolgozó – hivatalos és nem hivatalos személyeknek pénzt kell visszafizetni.