Minek ide közbeszerzés? – így költ a MÁV Mészároséknál
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Üzlet

Minek ide közbeszerzés? – így költ a MÁV Mészároséknál

Forbes
Forbes
2024. aug 14. 4 perc olvasás

Hiába az állam a MÁV FKG kizárólagos tulajdonosa, hiába közfeladatot ellátó szervezet, és hiába gazdálkodik közpénzzel, a cégnek nem kötelező közbeszerzési eljárást lefolytatnia. 

Mi történt? MÁV FKG Felépítménykarbantartó és Gépjavító Kft. Magyarország legnagyobb vasútépítő, felújító és karbantartó társasága, amely 100%-ban az állami kézben lévő MÁV Zrt. tulajdona. A MÁV FKG Kft. a MÁV leányvállalataként mintegy 7000 kilométeres vágányhálózat karbantartási, felújítási munkáit végzi. A felújításra egyébként nagy szükség is van épp most, mivel számos vonalon késnek a vonatok, nő az alap menetidő is, erről ebben a cikkünkben írtunk. Az Átlátszó kifejtette: mivel a cégnek (hiába lát el közfeladatot és gazdálkodik közpénzzel) nem kötelező közbeszerzést kiírnia, legalábbis saját álláspontjuk szerint. Még akkor sem, ha egy beszerzés becsült értéke meghaladja a közbeszerzési értékhatárokat.

Mi következik ebből? Az, hogy a fentiek miatt a beszerzései nagy részét nem a nagy nyilvánosság előtt folytatja le. Talán éppen miatt nem is szúrt szemet eddig különösebben senkinek, hogyan folyik a MÁV leányvállalatán keresztül a közpénz a kormányközeli vállalkozókhoz. Míg az elmúlt öt évben legfeljebb két tucat közbeszerzési eljárást folytatott le, addig a megkötött szerződéseinek listája oldalakat tesz ki minden évben.

Több ebből
Változások a MÁV-nál: Nem olyan olcsó, mint amilyen szar
Így vonatozz a Balatonra, ha nem akarsz nagyon ráfázni, vagy megfőni

Miért fontos ez? Azért, mert így olyan céggel dolgoztatnak, akivel akarnak, így aztán meg is érkeztünk ner-niába. Az Átlátszó kifejtette: szerették volna megnézni, hogy jelenleg milyen beszerzések folynak a MÁV Felépítménykarbantartó és Gépjavító Kft.-nél, de ez a menüpont – nagyjából azután, hogy megkeresték a céget – elérhetetlenné vált. A társaság 2019 és 2024 között megkötött szerződései azonban még elérhetők, így azt legalább láthatjuk, hogy eddig kikkel és milyen munkákra szerződtek le. Az egyik állandó nyertes a V-Híd Zrt. és annak leányvállalatai. Ahogy azt a G7 májusban megírta, „a magyar építőiparban még soha nem láttunk akkora nyereséget, mint amekkorát tavaly a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó V-Híd Zrt. összehozott. A közel 51 milliárdos profitot egy az egyben ki is vette a cégből a felcsúti milliárdos.” Számításaik szerint a MÁV FKG-től az évek során a V-Híd és leányvállalatai több mint 10 milliárd forint értékű megbízást kaptak. Felbukkan még

  •  Zele-Bau Kft., amelynem tulajdonosától már Varga Mihály is bérelt medencés luxuaprtmant
  • a Tatárka Kft. is, amellyel fuvarozásra kötöttek keretszerződést. A kft. többségi tulajdonosa Tatárka József, aki Mád polgármestere volt 2010-től egészen idénig. A Tokaj mellett található településen nemcsak az akkori megyei kormányhivatalt vezető kormánymegbízott, Demeter Ervin volt titokminiszter borászkodott, de itt vett szőlőt 2013-ban Lázár János családja is.
  • Bár jóval kisebb összegekkel, de a szerződő partnerek között megtalálható még a kormány kedvenc takarítócége, a B+N Referencia, a Rogán Antal vezette Nemzeti Kommunikációs Hivatal segítségével befutott p2m Consulting Kft., továbbá Mészáros Lőrinc testvérének cégei, a Pegazus Trade és a Herceghalom Interat is.